HTML

A Vallás és más

2010.03.04. 13:39 frankee

Magasröptügondolataim újfent szárnyalnak mert megen sikerült vennem néhány üveg bort.

Megen gondolkodtam és ugyanoda kerültem mint most, én nem vagyok híve egyik egyháznak illetve vallásnak sem, és nem is akarok azzá válni (mármint vallásossá) mert erről még nem tudott meggyőzni semelyik "pap" "rabbi" "prédikátor" illetve egyébb vallási vezető "csak az általam ismertetket soroltam fel,"viszont azt már kezdem átláni hogy minden vallás egy zsarnokság amely magafelé formálja a hívőit elszedegeti vagyoni értéktárgyait erre ösztönözve azt hogy még többet szerezzen azért hogy magamagának is maradjon ! na és a kőr be is zárul mert ugyanoda jutunk vissza ahonnan elindultunk.

van ugye a biblia amit szinte mindenki ismer csak azt nem értem hogy ezt olvasni kell?! vagy sem?! és aki olvassa az hogyan is értelmezi? na persze ki így ki úgy és erre vannak a papok vagy hasonlók akik elmagyarázzák az értelmét annak amit valaki, valamikor, valahol leírt. Na akkor most én is belépek ezek körébe mint  önkéntes és valószinütlenül képzetlen magyarázó és avanzsálom magam hírvivő biblia magyarázóvá akit igenis követni kell mert én is értelmezem a bibliát, de vannak kikötéseim is mivel minden hasonlónak vannak én eleve mást mondok "ők is ezt teszik" ide csak úgy jöhetsz ha már te is megittál minimum két -három üveg bort  Na persze a jobbikból,de a rosszabbik sem kisseb ártalommal jár. na akkor vegyük csak elő a kezdeteket, bla bla bla bla teremté az úr a földet 7 nap alatt.és a nyolcadikon megpihent? nem. leírja hogy a hetedik napon lehet pihenni mert ő valójában 6 nap alatt csinálta meg az egyészet és "Gergely" kitalálta a NAPtárat, nincs evvel semmi baj hiszen régóta élünk ezen útmutatás szerint pedig van más is lássuk csak van olyan számitás ami a holdra épűl és teljesen más időmértéket használ, na erre huzzunk sapkát? tök mindeggy hiszen megszoktuk azt ami most van és ezen nem is akarunk változtatni, minek kelene jól müködik megbizható és????szóval ez van ezzel kell élnünk, és ez jó?  

Szólj hozzá!

Sex Vagy Sem

2010.02.18. 08:18 frankee

magasröptügondolataim újfent szárnyalnak.

na ja tudom hogy az egész életem most ment nemmáshova mint egy katasztrófába,"vagy már évek óta ott van" vagy csak én látom így? nem tudom. olovasom itt a blogokat ellentétben az enyémmel amit csak én olvasok de ez biztos változik majd, szóval amiről írni akarok az most jön csak elő mert mi is a sex? kérdem én aki a porno oldalakat szinte napi frissességgel nézegeti hát de talán ki az aki nem tesz ugyanígy?(persze biztosan van ilyen is!).

pont te nem aki éppen ezt olvasod? vagy megvan nyitva szintén egy böngésző oldal ahol javában kínálják a porno oldalakat?

ne tegyük félre ezt a témát mert !

pro primo= az első.

A sex az kell vagy kellene vagy nem is tudom de ez hozzá tartozik a létünkhöz, vagy így, vagy úgy, de mindenképpen kell, csak a minősége nem mindegy?

 

 

Szólj hozzá!

boldogulni vagy sem?!

2010.02.13. 07:03 frankee

Magasröptügondolataim újfent szárnyalnak mert megen sikerült vennem néhány üveg bort.

Alapvetően nem is tudom minek írom ezt a kis valamit mert a kutya sem olvassa ,most de talán majd valamikor.talán,!? {PS:  a remény hal meg utoljára.}

A minap fura dolog jutott az eszembe no persze ehhez hozzá tartozik az is hogy internetfüggő lettem mint sok más ember ezen a világon, de ez nem roszz dolog mert ha vissza emlékszem a gyerekkoromra,nem igazán tudtam megosztani senkivel sem azt amit itt most leírhatok.tudom ez így blőd, de nem baj nézegettem a netmozi c oldalo a filmeket és valamilyen indíttatásból kifojólag (na ezt hogy is akarom most?) elkezdtem nézni a sex és newyork c sorozatot.megdöbbentem hogy a viág tulsó oldalán ahol mindenki happy és nagy meg boldognak láttszik nem is olyan hűha de vidám minden, miből gondolom? hát abból hogyha már ilyen témát is fell kel dolgozni valami olcsó szappanopera stílusu sorozatocskának ami ráadásul SIKRES. szóval nézegetem a filmecskéket és eljutottam oda hogy én is rákattantam mert itt van és nézhetem, ez az infó szabadsága nem vagyok kötve időhöz sem semmi máshoz, köszönve ezt más hasonszőrü film rajongóknak. Ehhh de nem is ez a lényeg hanem a hülyeség, és a miért is, kérdése? nemtudom de most megint jönnek elő bennem a méllyen szántó gondoltaok.

1.

nem vagyok meleg . homokos. buzi. uram bocsá a kifejezésekért

2.

nem vagyok pedofil, gerontofil, stb stb.

3.

imádom az ellenkező nemet = heteró-nak tartanak

Na most akkor nézzük csak a első pontot.miért baj ha valaki "meleg" nem tudom nekem vannak előítéleteim evvel kapcsolatban de ezek nem rasszista dolgok pedig sajna voltak ilyen jellegü megnyilvánulásaim-em-om- mittomén, mert keményen dobáltam a parádén felvonulokat tojással. remélem nem okoztam senkinek semmilyen kárt ezzel.alpjában véve nem is bánom ezt a dolgot csak azt nem nézem jó szemmel hogy minek viszik emberek ki az utcára a nemi mivoltukat? és most jön a kettes pont kérdéde? ilyen alapon azok is kivihetnék az utcára a dolgaikat akik a kettes pontba tartoznak? vagy nem ? hát nem és érthetően nem mert ilyen alapon egyik sem tartozik az ugymond normális ember kategóriába na de visszatérve a kis filmecskére amit néztem nem ezt mutatja. azt hirdeti legyél szabad csinálj amit akarsz minden mindeggy. na és akkor boldogulj ahogy tudsz. na ez a lényeg.ha ezt isten látná? bár ki tudja ? az életünk talán csupa kérdőjel  vagy mifene.

Szólj hozzá!

Na és az Oroszok?

2010.02.11. 00:19 frankee

Nem tagadom lassan taposom a negyvenedik évemet,mi ebben a csoda!, semmi mindenki lessz ennyi  sok ismerösöm és barátom szintén ennyi idős.

Na ja de ma már nem sokan émlékeznek azokra az időkre mikor itt voltak az Oroszok. illetve az akkoriban nevezett Szovjetunió (USSR-CCCP.)nem tudom hogy írjam de szerintem mindegy.he he persze ideiglenesen itt állomásoztak de kinek fájt ez? kérdezem én aki nem egyszer beszéltem és szinte mellettük nöttem fel. ha azt mondom hogy akkoriban jobban tudtam oroszul mint a saját nyelvemen nem ferdítek sokat, persze megtanultam a magyar nyelvet és jól el is felejtettem az oroszt, ezt nagyon sajnálom. Pedig most mikor ujra jönnek fel az OROSZOK. Szeretem ezt a népet, ellentétben az előzőben leírt nemzettel pedig mindenki idegenkedik tőllük, azomban ha ismernék a kulturájukat és a szokásaikat ? mikor a magyar issza a vodkát mint a vizet de nem tudja minek?, az orosz ember ad ennek is egy kulúrát nem csak vedeli mint a vizet pedig "voda"-nak hivja. a hal meg az uborka olyan mint nekünk a pirospaprika vagy még annál is több.

Tudom vagy csak sejtem hogy sok orosz vissza vágyik abba a rendszerbe amit akkoriban megteremtett cárevics de nem volt igaza mert elnyomó volt diktátor és mégis? szerették az oroszok többsége, miért? ki tudja  ők egy ilyen nép nekik jó volt vagy nem?

Mikor én voltam kisiskolás nem tanultunk nyelveket de a szemben lakó oroszok kötelezően tanulták a német és a francia nyelveket. mi meg az oroszt ami akkor jó volt utáltuk is kelőképpen (most meg milyen jó lenne?) de ők előre terveztek, mi nem. pedig csak ésszerüek voltak még Brezsnyev idejében is, na most akkor ki is a??

Gondolkodjunk el azon hogy miért nem szeretjük az oroszokat? talán mert nem ismerjük őket? pedig itt voltak! sokat éééééééééés?

Szólj hozzá!

Miért nem szertem az osztrákokat?

2010.02.08. 22:40 frankee

nem tudom miért? de ma megint ért egy rossz tapasztalat.

puszta formalitás és érdeklődésből mentem egy ausztriai chat oldalra, ahol regisztráltam majd nagynehezen eltaláltam a megfelelő oldalra  gondolván hogy szerintem a csetelők világa általban segíti egymást, nekem ez a tapasztalatom amerikai és ausztrál de ne hagyjuk még a német és francia oldalakkal is.persze tudom ez itt most nem hangzig jól de így van az osztrákok utálnak minket nem is kicsit.sosem vágytam oda de miota eu-sok vagyunk pont ŐK azok akik a legjobban elutasítanak minket, Pedig évekig éltek a nyakunkon kizsákmányoltak minket és csak a nagy magyaroknak köszönhető meg egy bajor hercegnőnek hogy nem lettünk ennél is kissebbek pedig belehajszoltak miket egy háborúba ahol persze vesztesek voltunk.de persze eddigre már  elváltak tőllünk nehogy a rosszabbik oldalra álljanak. utána megint nyalták a talpunkat mert volt egy olyan vezetőnk aki nem bírt a "nácik"-al bár vezér volt kicsit dikátor de élt az ország!! lásd "havi 200pengő fix-ből"de élt a nép és ha sok szegény is volt de tettek érte a felsőbbek. sok író költő írt akkoriban,(Pál utcai fiuk) tudjuk miről szólt a könyv "aki tudja?" József A is kőltött erről de Ady és még sokan mások. No de nem ez a lényeg hanem a talpnyalás meg a SÓGORSÁG mitől, sógórok nekük ezek a fasz osztrákok? attól hogy elváltak cserbenhagytak ?mikor nem volt segitség, nem volt gazdaság? nem volt semmi? miből lett nekik? semmiből. a kárpótlásból amit kaptak a háboru végén és a svájci államban a császári megspórolt ellopott és a magyar véren kiizzadt pénzt. a két háboru között az osztrák sínylődött éhenhalt és a magyaroknak könyörgött a bécsi börzén hogy kenyeret kapjon mert nem volt semmilyük, lószar sem volt és nem akárki hanem hitler is igy emlkezett meg ezekről az időkröl. 1000*-nagyobb szegénység és nyomoruság volt akkor ott mint itthon magyarországon nem is dicsőitik sehol. A nagy ausztria elveszet megsemmisült és eltünt a háboru végéig és még azután is egészen addig amig Adenauer vissza nem adta  ausztriát. No meg a pénzt és a hatalmat. nekünk meg maradt a túloldal, ahonnan ujra  röhögtek rajtunk a parasztok . nekik lett föld a semmiből. gazdálkodtak a semmin szöllőt termeltek "más nem volt" de rájöttek hogy megint szükségük van ránk!MAGYAROKRA kicsit függöny kicsit nem de a rákossy és a kádár is adott nekik bőven mindent  az akkori konvertibils valutáért.

Nekik lett Schilling nekünk maradt a jó magyar forint,mi szivtuk a kommunizmus örök építő vérét ők meg röhögtek ujfent a kapitalizmust építő markukba hogy "hülye magyar" a kancellárjaikkal eggyütt. soda hogy utálom az osztrákot, mikor a multkorjában a vonaton elmondtam némi történelmi tényt egy osztrák egyetemistának!?"sztem a történelem középiskolai tárgy" fingja sem volt hogy volt egyáltalán monarchia!? már ezt sem tanitják az osztrák gyerekeknek. minek? nem lehetnek büszkék rá vagy pedig nem igazán számít közel 100 év.Utánanéztem tényleg nem tanítanak semmit erről az időszakról komolyabban az osztrák kisikolálosknak, minek nem számit, DE nekünk számit! csak nekünk sem tanitják megfelelőképpen.

Amen

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása